2013. november 7., csütörtök

Nemzeti ételek...


Talán az egyik legnépszerűbb mexikói étel, egyre nagyobb sikere van nálunk is. Tulajdonképpen sajttal és mindenféle földi jóval megpakolt tortillalapokról van szó, amelyet sütőben ropogósra és olvadósra sütünk.Már régóta szemeztem vele és végre ma el is készítettem ...egyszerű...gyors...és isteni finom!!!!Próbáljátok ki!!!
 
 

       Quesadilla, a mexikói melegszendvics




 

 Tortillalapot ma már szinte minden nagyobb bevásárló helyen lehet kapni, ebből percek alatt elkészíthető a quesadilla, ízlés szerint töltve húsos vagy zöldséges töltelékkel, sajttal gazdagon meghintve. Készülhet félbehajtva, de két lap közé is kerülhet a töltelék. Annyira változatosan készíthető, hogy megunhatatlan, rendesen megmozgatja a fantáziát főleg az enyémet:-P

Hozzávalók a tortillalapokhoz:(én most bolti tortillával csináltam)
30 dkg liszt
2 evőkanál olaj
1 teáskanál só
2 dl víz

De ha az nincs itthon akkor így készítem:
A  tészta hozzávalóit jól kidolgozzuk, 4 részre osztjuk, nyújtófával vékonyra nyújtjuk, közben folyamatosan lisztezve. Nagyméretű serpenyőben zsiradék nélkül megsütjük mindkét oldalát. 

A töltelék amivel én most készítettem:

kb. 5 db lapka sajt
sonka reszelve ízlés szerint
fokhagymás fűszersó
paprikás szalámi

Elkészítése:
 1 Tortilla lapot beterítek a lapka sajtokkal hogy mindenhol befedje,ráreszelem a sonkát,sózom majd elhelyezem rajta a paprikás szalámit és ráteszek még egy tortilla lapot majd serpenyőben mindkét oldalát megpirítom hogy a sajt elolvadjon benne,cikkekre vágva friss salátával vagy Salsa szósszal tálalom.
Jó étvágyat hozzá!!!


2013. november 5., kedd

Haloweenra nasi 2.

Haloweenra készült a boszi ujjak mellé,nagyon finom omlós keksz nutellával töltve...az ötletadó recept az Ami a Konyhámból kikerül oldalról van :-)


                 Narancsos-nutellás tökfejek:










Hozzávalók:
Tésztához:
35 dkg Rama, 44 dkg liszt, 12 dkg porcukor, 1 db narancs reszelt héja 


Krémhez:Nutella


Mázhoz:
5 dkg porcukor, 1-2 evőkanál narancslé 
Elkészítés:
Tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a porcukrot és a margarint, belereszeljük a narancs héját,majd összegyúrjuk. Lefóliázzuk és 1 órát a hűtőben pihentetjük.

Ha pihent, enyhén lisztezett deszkára tesszük, és kinyújtjuk kb 2-3 mm vastagságúra.Majd egy kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk. (kb 7 cm átmérőjű)és elkezdjük egy kés segítségével kivágni a szemét, orrát, száját is kinek, hogyan tetszik.
A kiszedett pici darabokból csinálunk neki pici véget, amit csak rányomunk,és késsel az arcát is megvágjuk. Érdemes kicsit mélyebben megvágni, nehogy a sütésnél eltűnjenek a vonalak, kicsit megduzzad a sütink.Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket.180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt szép világosra sütjük.

A nutellát a kihűlt kekszre kenjük.

Majd rátesszük a kivágott fejet is, és közben kissé lenyomjuk, hogy a lukakba belemenjen a krém.Ha kész vannak, elkészítjük a mázat. A porcukrot összekeverjük a kifacsart narancslével,és ecset vagy az ujjunk segítségével megkenjük őket.Kb. fél óra és rászárad a máz.



 



 

 




 



 

Haloweenra..nasi

Idén Haloweenra ezt csináltam,párom meg is lepődött.....idézem....:ATYA ÚRISTEN!!!!:-DD
Haloween bulira tökéletes,nagyon finom keksz!
(Kb.60-70 db lett belőle)

Az ötletadó recept az ..Ami a konyhámból kikerül oldaról van :-)
http://amiakonyhambolkikerul-hu.webnode.hu/blog/


                Ropogós levágott bosziujjak:

 







 


Hozzávalók:
50 dkg liszt, 26 dkg porcukor, 20 dkg margarin 1 db tojás, 1 teáskanál vanília kivonat (ha nincs, akkor 1 csomag vaníliás cukor) 1 teáskanál mandula aroma, 1 teáskanál sütőpor, 1 csipet só, mandula

A vér imitálására a körömágyhoz:
Piros színű cukoríró

Elkészítés:
A porcukrot, margarint, tojást, a vaníliát, mandula aromát tálba tesszük, és jól elkeverjük.
Hozzáadjuk a sót, átszitált sütőport és a lisztet,összegyúrjuk,majd a hűtőbe tesszük 30 percre.
Amíg pihen, addig a mandulát el lehet készíteni ha, kell hámozni, és felezni.(Forró vízben kicsit hagyjuk állni utána könnyen lejön a héja)
A tésztát a hűtőből kivesszük, egy kis darabot lecsípünk belőle,majd vékonyra sodorjuk,és a ujj alakra formázzuk.A csíkokat a legegyszerűbben fogpiszkálóval, megcsíkozzuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük.Vigyázzunk mert hamar megpirulnak!
Ha kissé kihűltek a körömágyat körbehúzzuk a cukoríróval. 

A kisfiam is alkotott ebből a  tésztából szép sütiket magának:-)














 


 

 

 

 

 

 

2013. október 30., szerda

Desszertek


Egyszer elmentem vendégségbe egy ismerősömékhez és ott a nagymama ezt készítette isteni volt...el is kértem egyből a receptjét és már másnap elkészítettem....:-)


                                         Almás krémes

 








 


       Hozzávalók  a tésztához:
      
       1,5kg alma(én 1 kg-ból csináltam mert sztem sok a 1,5 kg!),8 tojás,18 dkg porcukor,3 ek. víz,20 dkg liszt,
       fél csomag sütőpor,1 ek.kakaó
     
     
       A krémhez:

fél l tej,2 cs.vaníliás puding,25 dkg vaj,18 dkg porcukor,1 tortabevonó vagy ét v. tejcsoki( ki mit szeret).
     
       Alufóliával kibélelt tepsibe 1,5 kg almát szorosan egymás mellé leszeletelek.
       a tojások sárgáját 18 dkg porcukorral 3 evőkanál vízzel habosra keverem,hozzáadom a lisztet,
       a sütőport és a keményre felvert fehérje habot.Felét az almára simítom,majd a maradékhoz kakaót keverek,
       a sárga rétegre kenem.Előmelegített sütőben készre sütöm(kb180 fokon 45 perc).
       A krémhez a tejben megfőzöm a pudingport,a vajat a porcukorral habosra keverem,
       majd a kihűlt pudinggal összekeverem.
       A kihűlt süteményről lehúzom a fóliát és az alma tetejére kenem a krémet.
       Végül csokimázzal vonom be.



2013. október 29., kedd

Desszertek:

Nagyon finom kicsit szokatlan párosítás.....próbáljátok ki megéri...:-)


             Banános Tiramisu (Banánmisu):








Hozzávalók:

50 dkg mascarpone
15 dkg babapiskóta
4 db tojás
4 ek. cukor
Izlés szerint rum vagy madóndula aroma
2 pohár lefőzött erős kávé
5 dkg kakaópor (szóráshoz)
1 csipet só
2 banán

Elkészítés:

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, adjuk hozzá a mascarponét és jól keverve eldolgozzuk a krémet. Egy csipet sóval kemény habbá verjük a tojásfehérjét, majd óvatosan hozzákeverjük a mascarponés krémhez.(A krémbe is tehetünk egy kis aromát). Nem szabad gyorsan kavarni, mert a krém összeesik. A babapiskótát áztassuk az előzően lefőzött erős kávéba amibe aromát öntök és egy üvegtál aljára szorosan egymás mellé helyezzük. A kávés piskótára rákenjük a mascarpone krém felét rá fektetem a hosszába kettévágott babánokat rá egy kis krémet a következő sorban megint kávéba áztatott babapiskótát teszünk. A z utolsó réteg a mascarpone krém legyen. Az egész tetejét megszórjuk kakaóporral majd a hűtőbe tesszük. Kb. 2-3 óra múlva hidegen tálaljuk.




Pizzák:

Nagyon szeretjük a pizzákat főleg a házi pizzát!!!!Ez a recept Limarától van és nagyon finom!!


                 Pizza









Hozzávalók (4 db pizzához)
  • 60 dkg liszt (BL80)
     (Ha jó ropogós tésztát szeretnék, akkor a liszt egy részét lecserélem búzadarára vagy kukoricalisztre. Kb. egy ötödét és a tészta alá is szórok belőle.)

    (Magamnak mivel diétázok Diwelness zero 6 liszttel készítettem)

  • 3 ek. olaj
  • 2 tk. só
  • 1 ek. oregánó
  • 3,3 dl víz
  • 2 dkg élesztő
  • 1 tk. cukor
Kenyérsütőgépben vagy dagasztógépben készítem, a kenyértésztánál lágyabb tésztát dagasztok. Kelesztőtálban duplájára kelesztem, majd 4 egyforma darabba vágom. Vékonyra nyújtom, átteszem egy sütőpapírra. Megkenem pizzaszósszal és megpakolom a feltéttel(én sonkát,gombát,kukoricát,tettem rá). Vastagon megszórom sajttal, lehetőleg több félével.
A sütőt bekapcsolom a legmagasabb hőfokra. Beteszem a legnagyobb tepsit is, hogy jól átforrósodjon. A tésztát sütőpapírral a forró tepsire teszem és pár perc alatt megsütöm. Van aki úgy szerei, hogy a sajt éppen csak megolvadjon, én szeretem, ha kicsit pirulni is kezd.

Pizzaszósz:
  • 1 nagy doboz sűrített paradicsom
  • fél liter paradicsomlé
  • kis fej hagyma
  • 1-1 tk. rozmaring, kakukkfű, oregánó
  • 1 babérlevél
  • egy ek. cukor
  • só, bors
A hagymát egészen apróra vágom, vagy lereszelem. Kevés olajon megpárolom, de vigyázok, hogy ne piruljon meg. Felöntöm a paradicsomlével, sűrített paradicsommal, ízesítem a fűszerekkel, sűrűre főzöm. Kidobom belőle a babérlevelet és ha kell átszűröm.








                                            

2013. október 27., vasárnap

Torták


A család kedvenc tortája.....Mennyei.....olyan mint a Brownie:-P


                 Francia csokitorta



Hozzávalók:


25 dkg jó minőségű étcsoki (70% kakaótartalom)
25 dkg puha vaj
20 dkg cukor
4 tojás
7 dkg liszt
1 csipet só

1. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A csokit vízfürdőn megolvasztom (egy kis lábosban vizet forralok, arra helyezek egy tálkát és beletördelem a csokit, megvárom míg megolvad, kevergetéssel rásegítek) és félreteszem.
2. A cukrot és a vajat elektromos habverővel legalább 4 percig keverem, majd beleütöm a tojásokat egyenként, mindegyik tojás után legalább egy percig verem folyamatosan.
3. Belekeverem a csokit, majd a lisztet és a sót (ezúttal kanállal).
5. Egy sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöm, és kb. fél órát sütöm. A teteje felrepedezik. És most jön a legnehezebb rész: a fogyasztással várni kell másnapig, akkor lesz ugyanis az igazi.
Mi vanília fagyival és meggy vagy málna,eper öntettel szeretjük!!
 
Jó étvágyat!