2014. január 23., csütörtök

Kelt tészta-Bukta

Gyerekkorom egyik kedvenc sütije......lekváros és nutellás bukta....Egy finom laktató leves méltó befejezése....

                                                         

                                          Bukta






 



 


Hozzávalók:
60 dkg liszt
csipet só
3 ek. cukor
2 tojás sárgája
1 tojás
3 dl tej
6 dkg olv. margarin
2,5 dkg élesztő
süthető lekvár
 1 tojás a tetejére 


Kevés cukros, langyos tejben elkeverem az élesztőt, hagyom kb. 10-15 percig, míg szépen megemelkedik. A többi hozzávalóval lágy, hólyagos tésztát dagasztok, a vajat csak a végén adom hozzá. Kelesztőtálban hagyom duplájára kelni. Lisztezett felületre borítom, ujjnyi vastagra elnyújtom. Kb. 8 cm-es négyzetekre vágom, mindre teszek bőven lekvárt, egyesével feltekerem.Mivel elfogyott a lekvárom a többit nutellával töltöttem meg. Egy tepsit vajjal kikenek, ebbe sorakoztatom a tekercseket. Akkora tepsibe teszem, hogy az egymás mellé ültetett bukták teljesen kitöltsék. Egy ruhával letakarom, hagyom kb. 30 percig kelni, ezalatt ismét szépen megemelkedik. A megkelt buktákat tojással lekenem. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 25 percig, míg szép piros színe lesz.Porcukorral meghintve tálalom.

2013. december 17., kedd

Karácsonyra.....nasi...

Idén készítettem először és nem utoljára...nagyon szépek és finomak lettek...amolyan gyerekkori ízvilág.....:-)

                                                  

                                                                Habcsók

                                     


           Hozzávalók:
  • 4 tojásfehérje
  • 225 g porcukor
  • 1 tk  vanília aroma
  • 1 csipet só
  • ételfesték (amilyen színű habcsókokat szeretnénk)
  • (Én itt málna piros színt használtam)

Elkészítése:

Nagyon gondosan válasszunk szét 4 tojást. Ha csak egy kevés sárgája is benne marad, nem tudjuk felverni a habot, és oda a habcsók.
A tojásfehérjéket csipet sóval kezdjük el gépi habverővel felverni, míg teljesen kemény nem lesz, hogy ha felfordítjuk a tálat, nem esik ki belőle. Ezután két részletben adjuk hozzá a porcukrot, kb. fele-fele arányban. Ettől lesz édes és fényes a habunk. Keverjük bele a vanília aromát és az ételfestéket.
Töltsük nyomózsákba (a legjobb ha csillagcsövesbe töltjük, mert úgy lesz olyan szép cakkos a habcsók), és sütőpapírral bélelt tepsire nyomjuk ki egymás mellé a habcsókokat.
Ha szeretnénk díszítsük szórócukorral.
Előmelegített sütőbe tesszük (100 fok), és 1,5-2 óra alatt kiszárítjuk. Akkor van készen, ha már szinte maguktól elengedik a sütőpapírt. 
Tökéletes nasi,ajándék vagy karácsonyfadísz lehet belőle.

2013. december 2., hétfő

Karácsonyi desszertek....

 Karácsonykor kihagyhatatlan,isteni finom puha mézeskalács.



                                                      Mézeskalács







Hozzávalók:

50 dkg liszt
12,5 dkg porcukor
1 tk.szódabikarbóna
2 tk. mézeskalács fűszerkeverék
25 dkg méz
5 dkg margarin
1 tojás

A cukormázhoz:

1 tojásfehérje
15 dkg porcukor


Elkészítés:
A mézet vízgőz felett megmelegítjük  a margarinnal,míg folyós masszát kapunk.
Amíg a méz melegszik,a száraz hozzávalókat egy tálban  összekeverjük.
Közepébe mélyedést formázunk és beleöntjük a mézet.
Fakanállal elkezdjük kevergetni,majd kézzel gyúrjuk tovább és a tojást is beleütjük.
Letakarva 2 órát hűtőben pihentetjük.
Ezalatt előkészítjük a sablonokat,gyúródeszkát, sütőpapírral bélelt tepsiket.
Hűtőből kivéve a tésztát kinyújtjuk,szaggatjuk majd 160 fokos sütőben megsütjük.
A kihűlt mézeskalácsokat cukormázzal díszítjük.





2013. november 17., vasárnap

Kelt tészta:

Az egyik kedvenc desszertem...tegnap el is készítettem:-)...cukrozott mákkal is isteni!!


                  Aranygaluska,vanília öntettel:

 





Hozzávalók:

  • 50 dkg finomliszt
  • csipet só
  • 3-4 ek. cukor
  • 3 tojás sárgája
  • fél citrom reszelt héja
  • kb. 2.5 dl tej
  • 5 dkg olv. vaj
  • 2,5 dkg élesztő
Rétegezéshez:
  • kb. 15 dkg őrölt dió
  • 4-5 ek. porcukor (ízlés szerint),vagy cukor
  • kb. 8 dkg olvasztott vaj 

  • Öntethez:2 cs vaniliás pudingpor,1,5 liter tej hogy folyós legyen kicsit,cukor izlés szerint
  • Szokásos módon kicsit hígabb pudingot készítünk.
Kenyérsütőgép dagasztó programjával, de akár kézi mixerrel is összeállítható a tészta. Egy kissé lágyabb kalácstésztát készítek, majd duplájára kelesztem. Lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra nyújtom, közepes méretű fánkszaggatóval kiszaggatom. Egy kb. 26 cm-es tortaformát olvasztott vajjal kikenek. Egy tálkába olvasztott vajat, egy másikban cukrozott diót készítek elő. A kiszaggatott tésztákat először a vajban, utána a cukros dióban forgatom meg, majd a tortaformába teszem egymás mellé, de nem túl szorosan. Két réteg tészta kerül a formába, a kimaradt diót a tetejére szórom.
Míg a sütőt előmelegítem 180 fokra egy ruhával letakarva újrakelesztem. Kb. 40 perc alatt sül szép pirosra, ha kell félidőben fóliát borítok rá.

2013. november 14., csütörtök

Nemzeti ételek:

Tegnap ebédre készítettem el ...isteni finom lett!!!Mindenkinek nagyon ízlett!  Ez egyébként El Salvador nemzeti étele, olyasmi mint a quesadillas. ( töltött tortilla)Amelyet itt az oldalamon megtaláltok recepttel együtt. 
Csak itt nem 2 lap van összesütve a töltelékkel hanem bele kerül a töltelék. Nagyon finom is kiadós étel. Gyorsan készen van vacsorára, uzsonnára tökéletes. Ha nem vagyunk túl szétesve reggel akkor akár reggelire is nagyon ütős. A töltelék szabadon variálható, a szokásos ki mit talál a hűtőben.  Nyugodtan variáljuk. 6 db lesz ebből a mennyiségből.


                                     Pupusas



Hozzávalók:
A tésztához:
30 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál só, 50 ml olaj, 120 ml víz,
Töltelék:
2 evőkanál tejföl, 10 dkg reszelt sajt, 2 evőkanál sonka apróra vágva, 1 evőkanál kockázott bacon amit kicsit lepirítottam, 1 paprika nagyon apróra vágva, pár szelet póréhagyma szintén picire vágva, 2 gerezd fokhagyma, csipet só
Elkészítés:
A tészta hozzávalóit egy tálban jól összegyúrjuk. Hagyjuk picit pihenni, pont elég neki annyi pihenő míg a tölteléket elkészítjük.
A sonkát, paprikát, póréhagymát apróra daraboljuk, a bacon szalonnát egy kicsit megpirítjuk. A sajtot lereszeljük. Egy tálba tesszük a tejfölt, hozzáadjuk a többi hozzávalót sózzuk ha kell és jól összekeverjük.
A tésztát 6 egyenlő részre osztjuk,kicsit kinyújtjuk,teszünk bele 1 púpos evőkanálnyit a töltelékből,
majd a széleit összecsípjük, kicsit lapítjuk és egy teflon serpenyőben (olaj nem kell hozzá) pár perc alatt megsütjük előbb az egyik,majd a másik oldalát is, ez kb 3-4 perc.
Friss salátával vagy salsával tálaljuk.







2013. november 13., szerda

Desszertek,kuglóf...


Isteni kuglóf  Dörmi kis mackónak álcázva.....:-)


                             Dörmi kis mackó:






Hozzávalók a tésztához:
12,5 dkg Ráma
14 dkg porcukor
2 csomag vaniliás cukor
1tk.vanília aroma(elhagyható)
2 tojás szétválasztva(a fehérjét kemény habbá verjük)
1 citrom reszelt héja
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
2 dl tej
csokidara v reszelt csoki izlés szerint

Díszítéshez:
olvasztott ét vagy tejcsoki
szórócukor,cukor


Elkészítése:
A tészta hozzávalóit kézi mixerrel összekeverjük majd a tojásfehérjét felverjük kemény habbá és finoman fakanállal hozzáverjük.
Vajazott,lisztezett maciformában 180 'C-on kb. 40- percig  sütjük.
Sima kuglófként is elkészíthetjük ,csokiöntettel és dióval szórva például:-)
A tészta felébe tehetünk 1 ek. kakaót+2 ek. tejet  és akkor szép márványos lesz.

 

 

Sütés nélküli Desszertek:

Sokszor elkészítem mert gyorsan megvan,sütni sem kell és nagyon finom...Tökéletes vendégváró...

                  
                   Diós-kekszes  csokiszalámi:




Hozzávalók:

  • 10 dkg cukor
  • 4 evőkanál kakaó
  • 2 dl tej
  • 10 dkg  margarin
  • 1/2 dl rum /vagy 1 rumaroma/
  • 50 dkg háztartási keksz (mehet hozzá minden maradék apró süti, piskóta, tésztamaradék)
  • Dió durvára vágva ( kb. 2 maréknyi )

Elkészítés:

A kekszet nyújtódeszkán kissebb-nagyobb darabokra összetörjük, és nagy tálba tesszük, amibe könnyen össze tudjuk majd keverni a folyékony összetevőkkel.A diót durvára vágjuk.
A cukrot, a vajat, a kakaót és a tejet, egy lábasban feltesszük melegedni, ha forrni kezd, lekapcsoljuk a lángot. A tűzről levéve beletesszük a rumot.

Ráöntjük a darabolt kekszre,a diót is beleszórjuk és összekeverjük.

Egy celofánpapírra hosszában a masszából halmokat rakunk, szorosan henger alakúra feltekerjük, közben össze-össze nyomkodjuk, hogy ne legyen hézagos.Gyorsan dolgozzunk vele, amíg meleg, különben megszilárdul és nem tapad össze, a szeletelésnél pedig omlik!

Ha kihűlt (ez egy-két órát jelent a hűtőben, de jobb egy éjszakára betenni), meghempergetjük kókuszreszelékben, darált dióban, mogyoróban ízlés szerint. Éles késsel fél cm szélesre szeleteljük. 
Fagyasztóban sokáig eláll, ha vendégek jönnek ,előtte fél órával vegyük ki.

Aki szereti, tehet bele mazsolát, kókuszreszeléket,  mogyorót, lecsepegtetett befőttet... kinek mi jut eszébe (vagy mi van otthon).:-)